TOP

Első versenyünk az évben.

Budapesti Regionális Judo Verseny (2013.02.02. – UTE)

Betegség meg egyéb indokok miatt mindössze 1 fővel vettünk részt ezen a versenTollár Leviyen. Tollár Levi a Diák „E” korcsoport, -30 kg-osok közé mérlegelt. Meg kell jegyeznem hogy az alatta lévő súlycsoportot mindössze 20 dekával lépte át, így szinte mindenki nagyobb volt nála. Annak ellenére hogy Levinek ez volt élete első judo versenye és mindenki nehezebb volt nála, tigrisként harcolt a tatamin.

Levinek 3 mérkőzése volt, ebből egyet meg is tudott nyerni egy szép földharc technikával (rézsútos leszorítás), a másik kettő vesztes meccs miatt se kell bánkódnia, mint említettem férfiasan helytállt. A 7. helyen végzett, gratulálunk neki!

Read More
TOP

Kedves Látogató!

Joó István (edző)Joó Istvánnak hívnak immár 20 évet töltöttem el a judo világában. Óvodás koromtól a felnőtt korosztályig a KSI-SE versenyzője voltam. Kadet, junior és felnőtt válogatottként gyűjtöttem a hazai és nemzetközi versenyekről a pontszerző, érmes helyezéseket. Ez idő alatt elvégeztem az Eszterházy Károly Főiskola testnevelő tanár szakát. Jelenleg Budafokon található a judo iskolám bázisa. 3 éves kortól egészen a felnőtt korosztályig van lehetőség megbarátkozni ezzel a sportággal.
A nyári tanítási szünet nagy részében napközis judo táborokat vezetek. Itt a sok játék, edzések és egyéb programok mellett övvizsgázási lehetőség is adatik. Az iskolások mellett az ovisok is részt vesznek ezekben a táborokban, hisz ez egy nagyon szuper felkészülés az iskolai életre.

 

Nagy büszkeséggel mondhatom el, hogy a húgom is ebben a sportágban tevékenykedik méghozzá nem kis sikerekkel, ő Joó Abigél, aki a 2 felnőtt Európa Bajnoki címe mellé most egy Olimpiai 5. helyezést is begyűjtött (2012 London). Megtisztelő élmény volt, hogy segíthettem neki a felkészülésben és az Olimpián is mellette lehettem, mint bemelegítő partner.

Sport eredményeim:

névtelen      JUDO 2008 OB, Miskolc(11)    JUDO 2008 OB, Miskolc(44)

1997

OB I. Diák C

1998

OB II. Diák B

1999

OB I. Diák A
OB III. Serdülő

2000

OB III. Ifi

2002

EORV III. Ifi Szczyrk (POL)
OB I. Ifi
OB I. Junior B
OB III. Junior

2003

EB III. Ifi Baku (AZE)
EORV VII. Ifi Szczyrk (POL)
Világkupa II. Ifi Bréma (GER)
OB II. Junior B
OB II. Junior

2004

OB I. Junior
OB I. Junior B

2005

OB I. Junior
OB III. U23
OB III. Felnőtt

2006

OB I. Junior
OB I. Egyetemi – főiskolás

2007

EB IX. U23 Salzburg (AUT)
Világkupa III. Felnőtt Celje (SLO)
OB II. U23
OB III. Felnőtt
OB II. Egyetemi – főiskolás

2008

OB III. Felnőtt
OB II. Egyetemi – főiskolás

2010

OB III. Felnőtt
Földharc OB I. Felnőtt

 

 

 

Budapest, 2013.01.08.
Joó István

 

Read More