TOP

Diák „A” Országos Bajnokság

DSCF4359

         Varga Zsombor, Darmai Olivér

Szép eredmények az Országos Bajnokságról.

Előző hétvégén,2013 október 19.-én, Cegléden rendezték meg a Diák „B”, „A” korosztály fiú, lány Országos Bajnokságát.

Két fővel képviseltük a kis Budafoki Judo szakosztályunkat. Varga Zsombor a 60kg-osok között míg Darmai Olivér az 54kg-osok között harcolt az érmekért. Az elvárásom egy érem és egy pontszerző hely volt aminek most eleget is tettek a fiúk. Zsombor az elvesztett két mérkőzésén is becsülettel küzdött, és egy szép technikás nyertes mérkőzéssel végül a hetedik helyen zárt. Olivér az első két mérkőzését magabiztosan nyerte így élete első Magyar Bajnoki döntőjét vívhatta ki, a fináléban egy erős ceglédi versenyzővel találkozott aki egy szoros küzdelembe legyőzte a mi fiúnkat, így az előkelő második helyen végzett. Olivért beválasztották a regionális csapatbajnokság Budapest válogatottjába, akik meg is nyerték a csapatok közötti viadalokat, ezzel egy aranyérmet is bezsebelhetett.

Gratulálok az eredményekhez!

 

Read More
TOP

Mikulás Nap a Bakos Fitness-ben!

Idén először szeretnék megrendezni egy csapatépítő jellegű napot nálunk az edzőteremben, ahol ovisok, iskolások és a szülők közösen eltöltünk egy kellemes pár órát.Ovi judo mikulás 041

Arra gondoltam hogy ezt összekötöm egy Mikulás Bulival, egy kis bemutatóval és egy barátságos házibajnoksággal. Akár vehetjük évzáró bulinak is. A gyerkőcök kapnak okleveleket, érmeket, mikulás csokit, és akár megbeszélhetünk egy jó bográcsozást is a végére.

  • Időpont: 2013.12.08. (vasárnap)
  • Helyszín: Bakos Fitness
  • Ovisoknak a kezdés: 10:00
  • Iskolásoknak a kezdés: 13:00
Read More
TOP

Újra a nap videója lett

A judoinfo.hu nap videója, 2013.10.10.:

2013 nyári tábor 2 074http://www.judoinfo.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=7666:a-nap-videoja-gyerekjudo-budafokon&catid=14&Itemid=335

Read More
TOP

Nem jött ki a lépés Kecskeméten

Zsoldos Zsolt Emlékverseny

2013.10.06. – Kecskemét

 

Három fővel vettünk részt ezen a meghívásos versenyen. Három érem volt a reális elvárásom, ezen alul teljesítettünk.

Pulszter Csaba a Diák „D” korcsoport 27 kilogrammosok között öt mérkőzést vívott. Három nyertes és két vesztes mérkőzés eredményeképpen a 18 fős mezőnyből ötödik helyezést ért el Csabika. Darmai Olivér és Varga Zsombor a Diák „A” korcsoport 60 kilogrammosok között vitézkedtek. Zsombor hetedig helyezést ért el míg Olivér az ötödik helyen végzett. Volt aki túlságosan izgult volt aki kicsit elaludt a mérkőzések elején és sajnos előfordult bírói tévedés is. Bízok benne hogy az Országos Bajnokságon előrébb végeznek a judokáim.

Read More
TOP

Zsoldos Zsolt Emlékverseny

Három versenyzővel készülünk a most vasárnap megrendezendő Kecskeméti judo versenyre. Darmai Olivérnek és Varga Zsombornak egy jó erőfelmérő verseny a hamarosan sorra kerülő Országos Bajnokságra. Pulszter Csaba még nem érte el a versenyző korosztályt így neki ezek a versenyek még ráhangolódó, felkészítő jellegűek a Diák „C” korcsoportba lépéshez.

  • Zsoldos Zsolt Emlékverseny (2013.10.06.)
  • Verseny helyszíne: Kecskeméti Messzi István Sportcsarnok (Olimpia u. 1.)
  • Mérlegelés: 9:00-10:00
  • Verseny kezdete: 11:00
  • Nevezési díj: 1 500.-/fő
Read More