
Varga Zsombor, Darmai Olivér
Szép eredmények az Országos Bajnokságról.
Előző hétvégén,2013 október 19.-én, Cegléden rendezték meg a Diák “B”, “A” korosztály fiú, lány Országos Bajnokságát.
Két fővel képviseltük a kis Budafoki Judo szakosztályunkat. Varga Zsombor a 60kg-osok között míg Darmai Olivér az 54kg-osok között harcolt az érmekért. Az elvárásom egy érem és egy pontszerző hely volt aminek most eleget is tettek a fiúk. Zsombor az elvesztett két mérkőzésén is becsülettel küzdött, és egy szép technikás nyertes mérkőzéssel végül a hetedik helyen zárt. Olivér az első két mérkőzését magabiztosan nyerte így élete első Magyar Bajnoki döntőjét vívhatta ki, a fináléban egy erős ceglédi versenyzővel találkozott aki egy szoros küzdelembe legyőzte a mi fiúnkat, így az előkelő második helyen végzett. Olivért beválasztották a regionális csapatbajnokság Budapest válogatottjába, akik meg is nyerték a csapatok közötti viadalokat, ezzel egy aranyérmet is bezsebelhetett.
Gratulálok az eredményekhez!
Pingback: Reba Fleurantin
Pingback: Chirurgie esthétique Tunisie
Pingback: Chirurgie Tunisie
Pingback: Chirurgie esthétique Tunisie
Pingback: National Chi Nan University
Pingback: top university egypt
Pingback: High caliber academicians
Pingback: Public opinion
Pingback: البحث
Pingback: Microbiology and Immunology
Pingback: Educational Activities for pharmacy students at future university
Pingback: Admissions requirements for dentistry master's programs
Pingback: الطلاب الحاصلين على معدل تراكمي أقل من 2.0
Pingback: scientific research
Pingback: fue contact
Pingback: شروط القبول بكلية الهندسة جامعة المستقبل
Pingback: Mission of the Faculty of Computer Science
Pingback: Graduate Programs in Computer Science
Pingback: FCIT Graduate Programs
Pingback: future unversity in egypt news
Pingback: fue
Pingback: Dr. Khaled Azazy
Pingback: MBA courses in Egypt
Pingback: افضل جامعة لدراسة ادارة الاعمال
Pingback: متطلبات القبول في ماجستير إدارة الأعمال
Pingback: the best postgrad study in Egypt
Pingback: منح ماجستير إدارة الأعمال في مصر
Pingback: برامج الإقامة الخاصة بتقويم الأسنان
Pingback: Medicinal Chemistry
Pingback: متطلبات كشف الدرجات لجامعة المستقبل
Pingback: International student admissions to future university
Pingback: Transfer students admissions to future university
Pingback: متطلبات القبول لجامعة المستقبل
Pingback: فرص العمل
Pingback: Spectrophotometer
Pingback: دورات زراعة الأسنان
Pingback: fue email
Pingback: https://www.kooky.domains/post/what-is-web3
Pingback: https://www.kooky.domains/post/how-to-choose-the-right-web3-domain-for-your-decentralized-application
Pingback: Department of Pharmacy Practice and Clinical Pharmacy
Pingback: Dental Courses
Pingback: الهندسة الميكانيكية
Pingback: FCIT Future University Egypt
Pingback: Contact Information Faculty of Computers and Information Technology
Pingback: distance education
Pingback: Minister of Petroleum and Mineral Resources
Pingback: التعليم المستمر حول اللثة
Pingback: MSc in pharmacy
Pingback: Admission requirements for future university
Pingback: Maillot de football
Pingback: Maillot de football
Pingback: Maillot de football
Pingback: SEOSolutionVIP Fiverr
Pingback: Fiverr Earn
Pingback: Fiverr Earn
Pingback: Fiverr Earn
Pingback: fiverrearn.com
Pingback: fiverrearn.com
Pingback: fiverrearn.com
Pingback: clothes manufacturer
Pingback: clima de hoy
Pingback: puppies french bulldog
Pingback: what can frenchies not eat
Pingback: What are the signs of love levitra for sale?
Pingback: Piano Storage Services
Pingback: Top university in Egypt
Pingback: Private universities in Egypt
Pingback: Best university in Egypt
Pingback: french bulldog
Pingback: french bulldog vs pug
Pingback: pied frenchie
Pingback: french bulldog breeder
Pingback: دورات ادارة الاعمال بمصر
Pingback: Classic Books 500
Pingback: Training Philippines