Joó Istvánnak hívnak immár 20 évet töltöttem el a judo világában. Óvodás koromtól a felnőtt korosztályig a KSI-SE versenyzője voltam. Kadet, junior és felnőtt válogatottként gyűjtöttem a hazai és nemzetközi versenyekről a pontszerző, érmes helyezéseket. Ez idő alatt elvégeztem az Eszterházy Károly Főiskola testnevelő tanár szakát. Jelenleg Budafokon található a judo iskolám bázisa. 3 éves kortól egészen a felnőtt korosztályig van lehetőség megbarátkozni ezzel a sportággal.
A nyári tanítási szünet nagy részében napközis judo táborokat vezetek. Itt a sok játék, edzések és egyéb programok mellett övvizsgázási lehetőség is adatik. Az iskolások mellett az ovisok is részt vesznek ezekben a táborokban, hisz ez egy nagyon szuper felkészülés az iskolai életre.
Nagy büszkeséggel mondhatom el, hogy a húgom is ebben a sportágban tevékenykedik méghozzá nem kis sikerekkel, ő Joó Abigél, aki a 2 felnőtt Európa Bajnoki címe mellé most egy Olimpiai 5. helyezést is begyűjtött (2012 London). Megtisztelő élmény volt, hogy segíthettem neki a felkészülésben és az Olimpián is mellette lehettem, mint bemelegítő partner.
Sport eredményeim:
|
1997 |
||||
| OB | I. | Diák C | ||
|
1998 |
||||
| OB | II. | Diák B | ||
|
1999 |
||||
| OB | I. | Diák A | ||
| OB | III. | Serdülő | ||
|
2000 |
||||
| OB | III. | Ifi | ||
|
2002 |
||||
| EORV | III. | Ifi | Szczyrk (POL) | |
| OB | I. | Ifi | ||
| OB | I. | Junior B | ||
| OB | III. | Junior | ||
|
2003 |
||||
| EB | III. | Ifi | Baku (AZE) | |
| EORV | VII. | Ifi | Szczyrk (POL) | |
| Világkupa | II. | Ifi | Bréma (GER) | |
| OB | II. | Junior B | ||
| OB | II. | Junior | ||
|
2004 |
||||
| OB | I. | Junior | ||
| OB | I. | Junior B | ||
|
2005 |
||||
| OB | I. | Junior | ||
| OB | III. | U23 | ||
| OB | III. | Felnőtt | ||
|
2006 |
||||
| OB | I. | Junior | ||
| OB | I. | Egyetemi – főiskolás | ||
|
2007 |
||||
| EB | IX. | U23 | Salzburg (AUT) | |
| Világkupa | III. | Felnőtt | Celje (SLO) | |
| OB | II. | U23 | ||
| OB | III. | Felnőtt | ||
| OB | II. | Egyetemi – főiskolás | ||
|
2008 |
||||
| OB | III. | Felnőtt | ||
| OB | II. | Egyetemi – főiskolás | ||
|
2010 |
||||
| OB | III. | Felnőtt | ||
| Földharc OB | I. | Felnőtt |
Budapest, 2013.01.08.
Joó István


