A Papp László Budapest Sportaréna ad otthont 2014 júniusában a Judo Grand Prix budapesti rendezvényének. Időpont és amit tudni lehet.
Az esemény a magyar kormány kiemelt támogatásával valósulhat meg. A Grand Prix viadalokon 100 ezer dolláros összdíjazásért harcolnak a világ legjobbjai, de nem elsősorban ezért indulnak szívesen ezeken a versenyeken a nemzetközi élvonalba tartozó sportolók: a GP-ken ugyanis több világranglistapontot szerezhetnek. A korábban az A-kategóriás viadalok, majd a Világkupa-, a legutóbbi időben pedig az European Open-sorozat részeként megren-dezett Hungária-kupákhoz képest a budapesti Grand Prix-n háromszoros szorzóval lehet pontokat szerezni, vagyis egy magyarországi győzelem három European Open-győzelemmel ér fel! A győzelemért 300, a második helyért 180, a harmadikért pedig 120 pont jár.
A Grand Prix a magyar judósok számára is több lehetőséget ad, hiszen a rendező ország minden súlycsoportban négy versenyzőt indíthat, a BUDAPEST JUDO GRAND PRIX pedig 2014-ben és 2015-ben is az olimpiai kvalifikációs versenysorozat állomása lesz!
Az első BUDAPEST JUDO GRAND PRIX időpontja: 2014. június 21–22., a helyszíne a Papp László Budapest Sportaréna
Pingback: vidalista tadalafil
Pingback: clomid uses for female
Pingback: clomid with metformin
Pingback: Where Can i get clomid no prescription
Pingback: vidalista 40
Pingback: cenforce 100 cena
Pingback: tadalafil vidalista
Pingback: itme.xyz
Pingback: ItMe.Xyz
Pingback: amoxil pills
Pingback: super vidalista 80mg
Pingback: vidalista 80
Pingback: vidalista 20 mg price
Pingback: what is vidalista professional
Pingback: vidalista 20 reviews
Pingback: vidalista 20 mg review
Pingback: vidalista 40 mg tadalafil tablets
Pingback: vidalista tadalafil 10mg
Pingback: vidalista 20 (tadalafil)
Pingback: proscar in women
Pingback: vidalista 60 mg india
Pingback: iversun
Pingback: cenforce 100mg price in india
Pingback: Cenforce 100
Pingback: kamagra reviews users