TOP

Újra a nap videója lett

A judoinfo.hu nap videója, 2013.10.10.:

2013 nyári tábor 2 074http://www.judoinfo.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=7666:a-nap-videoja-gyerekjudo-budafokon&catid=14&Itemid=335

Read More
TOP

Nem jött ki a lépés Kecskeméten

Zsoldos Zsolt Emlékverseny

2013.10.06. – Kecskemét

 

Három fővel vettünk részt ezen a meghívásos versenyen. Három érem volt a reális elvárásom, ezen alul teljesítettünk.

Pulszter Csaba a Diák „D” korcsoport 27 kilogrammosok között öt mérkőzést vívott. Három nyertes és két vesztes mérkőzés eredményeképpen a 18 fős mezőnyből ötödik helyezést ért el Csabika. Darmai Olivér és Varga Zsombor a Diák „A” korcsoport 60 kilogrammosok között vitézkedtek. Zsombor hetedig helyezést ért el míg Olivér az ötödik helyen végzett. Volt aki túlságosan izgult volt aki kicsit elaludt a mérkőzések elején és sajnos előfordult bírói tévedés is. Bízok benne hogy az Országos Bajnokságon előrébb végeznek a judokáim.

Read More
TOP

Zsoldos Zsolt Emlékverseny

Három versenyzővel készülünk a most vasárnap megrendezendő Kecskeméti judo versenyre. Darmai Olivérnek és Varga Zsombornak egy jó erőfelmérő verseny a hamarosan sorra kerülő Országos Bajnokságra. Pulszter Csaba még nem érte el a versenyző korosztályt így neki ezek a versenyek még ráhangolódó, felkészítő jellegűek a Diák „C” korcsoportba lépéshez.

  • Zsoldos Zsolt Emlékverseny (2013.10.06.)
  • Verseny helyszíne: Kecskeméti Messzi István Sportcsarnok (Olimpia u. 1.)
  • Mérlegelés: 9:00-10:00
  • Verseny kezdete: 11:00
  • Nevezési díj: 1 500.-/fő
Read More
TOP

Judo táborunk a médiában!

A  Promontor tv látogatást tett nyári táborunkban, ahol játékos keretek közt (már 4. éve) oktatjuk a judo alapjait az óvodás és iskolás gyerekek számára.

Read More
TOP

2013 szeptember

Szeptember első hetével elindulnak az edzések a jól megszokott négy csoportban (két ovis illetve két iskolás csoport). Hétfőn (09.02.) az iskolás- és kedden (09.03) az ovis judokák edzései indulnak. Részletes órarendet tekintsd meg az alábbi linken: ÓRAREND

Read More
TOP

Nyári Tábor Képek

 

2013 nyári tábor 2 074

2013 Nyári Tábor 2. hét          (78 fotó)

judo tábor3

2013 Nyári Tábor 1. hét          (82 fotó)

2013 nyári tábor 4 hét 043

2013 Nyári Tábor 4. hét          (74 fotó)

Read More
TOP

Joó Abigél második Grand Slam-diadala

A KSI SE kétszeres Európa-bajnoka nyerte meg a hétvégi moszkvai Grand Slam-tornát. Joó Abigél négy mérkőzést vívott, az orosz Tyimonyina, a brit Powell és a holland Lemmen ellen ipponnal nyert, így jutott el a fináléba.

Abi Moskow

A döntőben a világranglista első helyezettje, a huszonegy esztendős kora ellenére már négy kontinensbajnoki arannyal, két világbajnoki éremmel és egy olimpiai bronzzal rendelkező brazil Mayra Aguiar következett. A brazil korábban három nagy tornán csapott össze Pánczél Gábor tanítványával, s a 2010-es Hungária-kupán, a 2011-es párizsi világbajnokságon és az idei Mesterek Tornája döntőben is ő nyert.

Csakhogy ezúttal a világranglistán második helyezett, újdonsült Universiade-győztes Joó Abigélnek kötélből voltak az idegei: a kiélezett csatában a magyar versenyző tudta végrehajtani a sorsdöntő akciót, az érte kapott jukóval pedig megnyerte pályafutásának második Grand Slam-aranyérmét. Mellesleg a világranglistán is erősített, már csupán kétszáz pontnyira van lemaradva Aguiartól, ezt a riói világbajnokságon akár be is hozhatja…

Read More
TOP

2013 Első Nyári Judo Táborunk

Huszonkét fővel indult a nyári judo tábor  a Bakos Fitness edzőteremben.

judo tábor7judo tábor6judo tábor5

 

 

 

 

 

 

A négy éves kortól a tizenöt éves korig, fiuk lányok egyaránt állták a sarat a nagy hőség ellenére. Az iskolások hétfő, szerda és a péntek reggelét is 3-5 kilométeres Duna parti futással kezdték. Az ovis korosztály programját inkább a játék és judo alaptechnikái megtanulása töltötte ki. A nagyok az erőnléti és judo edzések mellett kipróbálhatták a fallabdát, pingpongoztak és a foci tudásukat is megmutathatták.

judo tábor3judo tábor8judo tábor4

 

 

 

 

 

 

A csütörtöki házibajnokságon az ovisok szokták a szabályokat és a  környezetet, a diák korcsoportokban viszont kiélezett, parázs mérkőzéseket is láthattunk.
A pénteki övvizsgán a törpék szépen bemutatták azt az egy-két technikát amit tanultunk, így meg is kapták a kis csíkokat az övükre. A nagyobbak közül Tollár Levente és Pöhl Dávid sikeres vizsgát tett az 5. kyu-ra azaz a citromsárga övre. Gratulálunk nekik, és a többieknek is akik végig dolgozták a hetet!

Read More
TOP

Gyerek- és Sportnap (Judo iskolánk népszerűsítése)

Sziasztok!

Most vasárnap (06.09.) a Vasmacska Terasz (1222 Budapest, Fékező u. 1., közvetlenül a Duna parton) nevezetű helyen rendezünk egy kis „kerületi sportágválasztó” napot és ezzel párhuzamosan a vasmacskások pedig egy gyereknapot.

Ez azt jelenti hogy a kis judo iskolánkat kellene népszerűsíteni, délelőtt 10 órától kifulladásig. Én arra gondoltam hogy két turnusban kéne csinálnunk, szóval lenne aki 10 órára jön és lenne olyan is aki kb. délután 2 órára érkezik. Ez nem egy kötött programot jelent, inkább egy kicsit csapatépítő tréning hangulatú. A gyerekek hozzanak judo ruhát, időközökét kicsit bemutatózunk (viszünk le tatamit is), kicsit játszunk, a többit meg úgy is majd a körülmények szülik meg…

Ha a Duna úgy megemelkedik hogy zárva lesz a hely akkor értelemszerűen elmarad a buli.
Kérem személyesen vagy e-mailben jelezzetek vissza hogy ki az aki részt tud venni a programban és de. vagy du. ?!

Köszönöm!
Read More
TOP

Bakos Küzdősport Gála

Tollár László thai box edzőkollégámmal szervezünk jövőhét szombaton (06.01) 15 órától egy küzdősport gálát, az edzőterem parkolójában.

A rendezvényen a húgommal fogunk egy kicsit bemutatózni.

Lesznek K1, profi box, karate, MMA mérkőzések (21 meccs).
Akit érdekel a program, sok szeretettel várjuk!

Bakos Küzdősport Gála

Read More